In memoriam "Huszár"

Részletek

Megjelent: 2019. szeptember 25. szerda, 09:40

Nekrológ „Huszár” Testvérünk emlékére

Van a Balaton partján egy hely, a „Szépkilátó”, ahová szívesen járok. Ha a tengerre készülök hajózni, akkor minden esetben eljövök ide. Ez egy magas hely, ahonnan szép időben azt mondják, a Balaton végéig el lehet látni. Mondják, persze nem így van, de, hogy messzire, az biztos. Olyan messzire, amilyen csak a tenger végtelenje lehet. Ide járok elmélkedni.

Itt búcsúztam el Sepiától is, látóhatáron azzal a heggyel, melynek oldalában pihen.

Most megint itt ülök. A lemenő nap sugarai alig világítanak már, hideg szél karcolja az arcomat, talán ettől homályosult el a szemem. Messze, kelet felé, Sepia irányába úszik egy hajó, vitorlái, mint sirályszárnyak fehérlenek a derengésben, szinte a víz felett suhan, egyre messzebb és messzebb. A kormánynál Huszár áll, csak egyszer néz vissza, felemeli kezét, int, és szeméből olvasom,: Szervusz, kistestvér ! Ennek így kell lennie! Hallgass rám!

Megborzongok, a hajó elejében Sepia alakja sejlik fel, ott áll a köteleknél és a „mezzomarinaiot” teszi a helyére. Mint korábban annyiszor.

A szél hangokat hoz felém, hallom a rabszolga kórust….. szín arany szárnyú gondolat repülj el,…………………

A kapitány elhajózott !!!

Pedig mennyire másként terveztük. Évekkel ezelőtt, amikor az Ő „sasfészkében”, fent a hegy tetején, ücsörögtünk és néztünk le a völgyekbe, a nyugdíjas évekről beszéltünk. Arról, hogy megkerüljük a földet és meglátogatunk minden olyan helyet, amiről korábban csak könyvekben, mások elbeszéléseiben olvashattunk. Kiválasztottuk az új hajó típusát, megbeszéltük, hogy legalább 50 lábas lesz, esetleg 55-ös. Mindenkinek saját kabinja, nekem külön íróasztalt csináltat a hajóépítőkkel, Tónival Riminiben, mert neki arany keze van. Tóni csinálta az Ő asztalát is, a Lucifer kapitányi kabinjába. Meg arról, hogy kik fognak eljönni velünk. Erre az évre, 2006-ra egy rövid, amolyan ráhangoló utat terveztünk, Lignano-Istambul, a Bosporuson át. De szép lett volna!

A behajózás előtt 5 nappal hívott fel, hogy valami kis probléma van, korházba kell mennie, mert kicsit besárgult. Két nap múlva, már tudtuk a diagnózist és egy hét múlva az ítéletet is.

Sokszor gondolok a sors kifürkészhetetlenségére. Milyen nagy szerencse kell ahhoz, hogy a sors egymás mellé hozzon bennünket.

A Luciferrel jó 10-12 éve találkoztam először Piran-ban. Laci nem volt a fedélzetén, de feltűnt a magyar lobogó. A szép hajó és a lobogó………….. Bámultam és elmerengtem, milyen jó is lenne a fedélzetére lépni. És a sors! A sors úgy hozta, hogy pár évvel később testvérévé fogadott a hajó kapitánya és én boldogan léphettem a fedélzetre. Csak Lucifer és én tudtam közös titkunkat, amit azzal háláltam meg, hogy ahol tudtam javítottam, cirógattam, kedvét kerestem. Azt gondoljátok, bolond vagyok? Nem, csak mindkettőnknek, Lacinak és nekem, Lucifer nagyon sokat jelentett.

Egyszer pár éve éjszaka jöttünk haza Riminiből, Carlo is velünk volt. Éppen belefutottunk egy erős időbe. Az elején úgy tűnt, hogy megússzuk. A radaron tőlünk jobbra és balra egy-egy hatalmas felhőtömb kavargott, és mi lassan csendesen lopakodtunk közöttük. Ketten voltunk szolgálatban, éjfél alig múlt, erősen figyeltünk előre. – Mit gondolsz, megússzuk?- kérdeztem. – Talán, mondta ő, vigyáznak ránk az én védőangyalaim! Végül is nem úsztuk meg, de szerencsésen hazaértünk. Amikor próbáltunk felmászni a hatalmassá duzzadt hullámokra és ástunk előre, megkérdeztem, hogy vajon most hol vannak az angyalkák? Laci kicsit elmosolyodott, - lehet, hogy most elfoglaltak, de hidd el, vigyáznak ránk. Lucifer fel-fel nyögött, megcsikordultak eresztékei, de pompásan állta a hullámok csapásait. Én értettem, amit mondott nyögdécselései közben.

Eszembe jut, amikor az avatásomkor megölelt és azt mondta,- Isten hozott a Testvériségben, El Toro testvérem. Azt mondta Testvérem, és én csak később éreztem igazán, mennyire így van ez.

Sokat tanultam tőle. Boldog vagyok, hogy rajta keresztül ismerhettem meg a Testvériség üzenetét, a feltétel nélküli elfogadást, rangtól, kortól és nemtől függetlenül. Csodálatos érzés számomra, amikor nemzetközi Zafarranchok alkalmával találkozom a külföldi testvérekkel, és pontosan érzem, hogy mi egyűvé tartozunk.

Huszárt a szabadság vágya űzte el hazájából, s mily szerencse, hogy csak Olaszországig. Szívós kitartó munkával elérte, hogy választott második hazájának megbecsült és szeretett polgára tudott lenni. Feleséget talált, családot alapított, barátokat szerzett, otthont épített. De nem akart hűtlen maradni Magyarországhoz sem. Azt hozta el nekünk, ami a legféltettebb kincsévé vált új hazájában. A feltétel nélküli elfogadást, az új esély lehetőségét az életben. Rendkívül hálás volt olasz barátainak, hogy megajándékozták a Testvériséggel, hogy tagja lehetett a Parti Testvériségnek. Ez oly nagy értékű volt az ő számára, amiből nem akart egyedül részesülni. Leghőbb vágya volt, hogy ezt elhozza nekünk. Ehhez méltó társra talált Julia személyében, aki fáradhatatlanul mellette állva segítette. Ők ketten jelentik számunkra a Testvériséget.

Elhajózott „Huszár” Testvérünk, emlékét örök időkre megőrizve, neki, a Parti Testvérek Hungária „Örökös Kapitánya” címet adományozzuk.

2006. december 24. karácsony

A Parti Testvérek Hungária legénysége nevében:

El Toro a Budapesti Asztal Kapitánya